Tökcitura, töktambura, tombora, timbora mind ugyanazt a feltehetően perzsa eredetű hangszert jelöli, amely a magyar népzenébe közvetlenül a törököktől, vagy a török elől menekülő délszláv népességtől kerülhetett. Tény, hogy hazai elterjedése szoros kapcsolatban van a magyarországi délszláv letelepedés vonzáskörzetével. Eleinte énekkísérő hangszerként önmagában használták, mint őshazájában. Amióta a 19. század végétől a vonós cigánybandák – és részben a rezesbandák – mintájára a délszlávok között cigányzenészekből álló tambura együttesek jöttek létre, az ország déli tájain – főleg Baja és Mohács környékén – a magyarok között is megjelent a tamburabanda, illetve vonós és pengetős összetételű együttes is. A tamburaváltozatok elnevezéseiket részben a vonós, részben a rezesbandától örökölték: prím, basszprím, brács vagy kontra és tamburabőgő.

Az ütőgardon vagy más néven gardon, gardony, csipi-süti, olyan húros ritmushangszer, melyet ütővel és csipkedéssel, pengetéssel szólaltatnak meg.

A színpadi megjelenésében az érdekes kinézetű hangszert játékmódja is egyedivé teszi. A laikusok számára, mint a hangzás, mint a látvány szokatlan . „Mi az, ami szól, és vajon mit csinálnak vele? Se nem cselló, se nem dob. Húros hangszer, amin dobolnak?” Nézzünk, hát utána a rendelkezésre álló források, adatok alapján miféle jelenség a gardon?!

A gardon név vélhetően az olasz "bordone" szóból származik, jelentése: Egy hangon kísérő húr. Hasonlóképpen a magyar bőrduda bordó kifejezéséhez, ami ugyan nem húr, hanem síp által megszólaltatott álló alaphang.

duda, furulyák, tilinka, ének

hegedű, ének

brácsa, dob, furulyák, koboz, ütőgardon, ének

 Az 1997-ben alakult, és az utóbbi években moldvai és felcsíki táncházaira nagy hangsúlyt fektető Kákics Együttes hívja apró barátait táncra és egy kis játékra.

 Kedves Útitársunk!
Pattanjunk fel az illatos szénával megrakott zötykölődő lovasszekérre, ahogy elődeink tették azt egykoron!
Jól ül mindenki? Kocsis, indulunk!

Az 1997 óta működő Kákics együttes, az utóbbi időkben különös hangsúlyt fektetetett műsoraiban a moldvai csángók zenéjére.

                   „Egyezernyolcszáznegyvennyolcadik évben,

                            az Úristen letekintett a földre…”

 Mint számos népzenei zenekar mi is fontosnak tartjuk a nemzeti hangvételű témák feldolgozását, azok tolmácsolását. Ezért láttunk neki az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc történéseinek zenés műsorrá formálásához .rolex replica A forradalmat, és a szabadságharcot végigkísérő előadást, rövid prózai betétek is kísérik. Az anekdoták korabeli sajátos humorral átitatottak, csak úgy, mint az egyes dalok németcsúfoló szövegei.

A lanthoz hasonló, feltehetően arab eredetű húros hangszer. Azonban messzemenő következtetéseket ne vonjunk le származásáról, és ne menjünk bele áltudományos értekezésekbe. Csupán a tisztánlátás kedvéért néhány tényszerű felsorolást ejtünk, hogy ki-ki magának összerakhassa a saját, a neki tetsző koboz-származtatási teóriáját.

Legkorábbi ábrázolása egy Corvina –kódex szegélydíszében lelhető fel. A XII. században a Choboz szó személynévként jelenik meg hazánkban. A hangalakjában hasonló oszmán –török hosszúnyakú lantféle a kopuz, mint szó feltételezhetően kun-besenyő közvetítéssel került hazánkba. A szó Közép Ázsiában általában hangszert jelent, annak konkretizálására egy jelző tettek elé (pl.: vas koboz, azaz-doromb). Később magyar nyelvterületeken is koboznak hívták például a hegedűt vagy a bőgőt is.

„Szita-szita péntek, szerelem csütörtök, dob szerda.”

A dob az ősi sámánhit szerint varázserővel rendelkező kultikus tárgy, a természeti népek rituális hangszere. Inkább szertartáshoz kötődött, tánckíséretben inkább az ütőgardont alkalmaztak Gyimesben, Csíkban. Későbbiekben, pergődob formájában figyelemfelkeltő, hirdető szerepe lett a közéletben.

A hangalak feltehetően hangutánzó szóból ered, ellentétben a mongol és török származtatási teóriákkal.

A duda valószínűleg az egyik legrégebbi hangszerünk, mert személynévként már 1095-ből ismerjük. A legkorábbi magyarországi ábrázolás egy Mátyás király korabeli Corvin Kódex keretdíszén található, de egy 1514-es röpirat már beszámol arról, hogy a duda más hangszerekkel játszott együtt. Majd nemsokára egy 1519-ben készített ábrázoláson dudaszó kíséretében égetik meg Dózsa Györgyöt. Magyarországon a 16-17. században élte a virágkorát a dudazene, mint ahogy Nyugat-Európában is, ahol ismertek voltak a magyar dudások. Ezt bizonyítják a külföldön megjelent Ungarischer Tantz, a Hayducky és az Ungarescha című kották. A magyar főúri zenében előkelő helye volt a dudásnak, és az egyik legjobban fizetett zenész volt. Egymagában is szolgáltatott zenét, de ha hegedűvel együtt játszott, akkor többnyire a kísérő, alátámasztó szerepet töltötte be.

Zenekarunk 1997-ben Székesfehérváron alakult. Fennállásunk óta arra törekedünk, hogy a dalokat a gyűjtési területükön ismert hangszerekkel szólaltassuk meg. Ezért előszeretettel használunk méltatlanul „elfeledett” régi magyar népi hangszereket is (pl.: a pásztorok bőrdudája, vagy a dél-alföldi tekerőlant).

A legtöbb laikus ember számára elsődlegesen e hangszerekből álló együttes jelenti azt a formációt, amely a magyar népzene megszólaltatásához szükséges. Pedig hangszeres népzenénken belül a pénzért vagy egyéb szolgáltatásért másokat zenével kiszolgáló hivatásos zenészek mellett nem szabad megfeledkeznünk a zenei önellátásról sem. Amikor a pásztor önmagának furulyázott, vagy szűkebb társaságát szórakoztatta dudazenéjével, nem szolgáltatást végzett, ahogy a citerázgató alföldi parasztember sem. Azonban népzenénk vonós hangszereiről beszélve a hivatásos zenészek – akik alatt az elsősorban zenélésből élő embereket értjük – megkerülhetetlenek. Bő kétszáz éve annak, hogy a kenyerüket zenével keresők, mindenekelőtt a cigányzenészek munkálkodása nyomán kialakult a hegedű – kontra – bőgő ma már „klasszikusnak” mondható társulása.