Hatlyukú változatát használták mely általában a pásztorság kezén élt, de nem volt idegen a falusi lakosságtól sem. Előfordult, hogy a gazda adományozta a furulyát a bojtárnak vagy a fiatal pásztornak,hogy csak fújja kint a mezőn,hogy el ne aludjon az állatok őrzése közben .Gazdag díszítéssel adták elő a dallamokat, ezek hasonlítanak legjobban minden hangszer hajlításai-futamai közül az énekelt díszítményekre.

Az oldalfúvós furulya a mai fuvola elődje. Már a XIII. századból, Kassáról származó adataink is tanúskodnak a harántfuvola magyarországi létezéséről. A rendszerint fából, napraforgószárból készített fuvolára hat hanglyukat fúrtak. A fuvola vagy flóta az egész országban elterjedt és kedvelt hangszer volt.

Tökcitura, töktambura, tombora, timbora mind ugyanazt a feltehetően perzsa eredetű hangszert jelöli, amely a magyar népzenébe közvetlenül a törököktől, vagy a török elől menekülő délszláv népességtől kerülhetett. Tény, hogy hazai elterjedése szoros kapcsolatban van a magyarországi délszláv letelepedés vonzáskörzetével. Eleinte énekkísérő hangszerként önmagában használták, mint őshazájában. Amióta a 19. század végétől a vonós cigánybandák – és részben a rezesbandák – mintájára a délszlávok között cigányzenészekből álló tambura együttesek jöttek létre, az ország déli tájain – főleg Baja és Mohács környékén – a magyarok között is megjelent a tamburabanda, illetve vonós és pengetős összetételű együttes is. A tamburaváltozatok elnevezéseiket részben a vonós, részben a rezesbandától örökölték: prím, basszprím, brács vagy kontra és tamburabőgő.

Az ütőgardon vagy más néven gardon, gardony, csipi-süti, olyan húros ritmushangszer, melyet ütővel és csipkedéssel, pengetéssel szólaltatnak meg.

A színpadi megjelenésében az érdekes kinézetű hangszert játékmódja is egyedivé teszi. A laikusok számára, mint a hangzás, mint a látvány szokatlan . „Mi az, ami szól, és vajon mit csinálnak vele? Se nem cselló, se nem dob. Húros hangszer, amin dobolnak?” Nézzünk, hát utána a rendelkezésre álló források, adatok alapján miféle jelenség a gardon?!

A gardon név vélhetően az olasz "bordone" szóból származik, jelentése: Egy hangon kísérő húr. Hasonlóképpen a magyar bőrduda bordó kifejezéséhez, ami ugyan nem húr, hanem síp által megszólaltatott álló alaphang.

ugyanolyan hatlyukú, szűkülő furatú, dugóval ellátott hangszer, mint amilyet egész Erdélyben használnak. Klézse környékén és az északi csángók körében sültü, vagy szűltü a neve. Ez a név a süvöltő melléknévi igenév származéka.mivel a játékos az alsó ajkával kicsit befedi a szélhasító nyílást így egy süvöltő hangot ad a furulya.

A hangszer „dunnyogósan”, vagyis egyfajta a gégében képzett zöngével fújják, s ezzel a technikával tulajdonképpen komplex tánczenei kíséret szolgáltatására alkalmas hangszerré teszik” „A ritmikus duruzsolással,búgással csökken ugyan a melódia hangereje, de lüktetőbbé, tánchoz alkalmasabbá válik a furulyaszó.”.

hegedű, ének

duda, furulyák, tilinka, ének

brácsa, dob, furulyák, koboz, ütőgardon, ének

                   „Egyezernyolcszáznegyvennyolcadik évben,

                            az Úristen letekintett a földre…”

 Mint számos népzenei zenekar mi is fontosnak tartjuk a nemzeti hangvételű témák feldolgozását, azok tolmácsolását. Ezért láttunk neki az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc történéseinek zenés műsorrá formálásához .rolex replica A forradalmat, és a szabadságharcot végigkísérő előadást, rövid prózai betétek is kísérik. Az anekdoták korabeli sajátos humorral átitatottak, csak úgy, mint az egyes dalok németcsúfoló szövegei.

 Kedves Útitársunk!
Pattanjunk fel az illatos szénával megrakott zötykölődő lovasszekérre, ahogy elődeink tették azt egykoron!
Jól ül mindenki? Kocsis, indulunk!

Az 1997 óta működő Kákics együttes, az utóbbi időkben különös hangsúlyt fektetetett műsoraiban a moldvai csángók zenéjére.

 Az 1997-ben alakult, és az utóbbi években moldvai és felcsíki táncházaira nagy hangsúlyt fektető Kákics Együttes hívja apró barátait táncra és egy kis játékra.

Zenekarunk 1997-ben Székesfehérváron alakult. Fennállásunk óta arra törekedünk, hogy a dalokat a gyűjtési területükön ismert hangszerekkel szólaltassuk meg. Ezért előszeretettel használunk méltatlanul „elfeledett” régi magyar népi hangszereket is (pl.: a pásztorok bőrdudája, vagy a dél-alföldi tekerőlant).

A duda valószínűleg az egyik legrégebbi hangszerünk, mert személynévként már 1095-ből ismerjük. A legkorábbi magyarországi ábrázolás egy Mátyás király korabeli Corvin Kódex keretdíszén található, de egy 1514-es röpirat már beszámol arról, hogy a duda más hangszerekkel játszott együtt. Majd nemsokára egy 1519-ben készített ábrázoláson dudaszó kíséretében égetik meg Dózsa Györgyöt. Magyarországon a 16-17. században élte a virágkorát a dudazene, mint ahogy Nyugat-Európában is, ahol ismertek voltak a magyar dudások. Ezt bizonyítják a külföldön megjelent Ungarischer Tantz, a Hayducky és az Ungarescha című kották. A magyar főúri zenében előkelő helye volt a dudásnak, és az egyik legjobban fizetett zenész volt. Egymagában is szolgáltatott zenét, de ha hegedűvel együtt játszott, akkor többnyire a kísérő, alátámasztó szerepet töltötte be.