A Kákics zenekart 1997-ben székesfehérvári fiatalok alapították. A kezdetben önmaguk szórakoztatására muzsikáló fiúkat gyarapodó, lelkes közönség vette körül, amelynek hatására az együttest ma már rendszeresen koncertező és táncházazó zenekarként tarthatják számon a magyar népzene kedvelői.
A hazai műsorok mellett ecuadori, perui, olaszországi, indiai, őrvidéki, németországi, felvidéki, erdélyi, bulgáriai, norvégiai és svédországi vendégszerepléseket tudhat maga mögött.
A dalokat általában a gyűjtési területükön ismert hangszerekkel kísérik, amelyek között előszeretettel használnak méltatlanul háttérbe szorult régi magyar paraszti hangszereket is. A pásztorok bőrdudája, a dél-alföldi tekerőlant, a citera, a moldvai tilinka, kaval és sültü vagy a hazánkban élő délszlávoktól átvett tambura – a hagyomány tiszteletét szem előtt tartva – mind illeszkednek abba a zenekar által képviselt színes kaleidoszkópba, amelynek alapját a hegedű, brácsa, bőgő együttes hangzása határozza meg.
Repertoárjuk is ennek köszönhetően sokszínű, melyben a dunántúli és moldvai zenék mellett palóc, rábaközi, gyimesi, székelyföldi, csallóközi, és dél-alföldi dallamok is helyet kapnak.
A népi humor a trufa is megjelenik előadásaikon, de a szokásdallamok sem mellőzöttek mint a lucázás, betlehemezés, regölés vagy a havajgatás. Műsoraikban elhangzanak a dicső 48-as szabadságharc dalai, Kossuth nótái, valamint az I. világháború keservét idéző dallamok.
A katonai szolgálat elől menekülő, betyársorsra jutott szegénylegények énekei mellett, a dalok – a szórakozás, az ünnep, az öröm, a bánat, a mámor és a szerelem korabeli, de örökérvényű népi megfogalmazásaival – a magyar parasztság régen letűnt világába engedik bepillantani a közönséget.
ének
hegedű, dob, ének
nagybőgő, dob, ütőgardon
duda, furulyák, tilinka, ének
hegedű, ének
brácsa, dob, furulyák, koboz, ütőgardon, ének