Menü

Fellépések, hírek, táncház


Zámoly

Kákics Ünnepi Zenés Felvonulás ✹ Csoóri Sándor Emlékház átadója, megnyitója ✹ Zámoly
 
Meghívó a Csoóri Sándor Emlékház átadó ünnepségére
 
Zámoly Község Önkormányzata és a Kákics Zenekar tisztelettel meghívja Önt és kedves családját Csoóri Sándor Emlékház ünnepélyes átadására Zámolyra, ahol délután 15 órától a Kákics Zenekar zenéjével a Zámolyi Református Templomtól a Csoóri Sándor Emlékházhoz és annak átadó ünnepségére sétálunk.
 
Zámoly történetének egyik legmeghatározóbb pillanatára készül: az éveken át méltatlanul elhanyagolt, romos Csoóri Sándor szülőház mostanra a nemzeti emlékezet csillogó ékkövévé vált, köszönhetően a polgármester állhatatos munkájának. Csoóri Sándor szellemi öröksége a megújult emlékházban él tovább, az egykori omladozó falak helyén egyedülálló kulturális központ született. Nagyszabású, egész napos ünnepségre készülnek, mindenkit várnak.
 
Sallai Mihály, Zámoly polgármestere hivatalosan is közzétette a várva várt hírt: idén március 18-án, szerdán ünnepélyes keretek között átadják a falu nagy szülöttje, Csoóri Sándor emlékházát. Mint emlékezetes, a kezdeményezés 2021 januárjában indult útjára, amikor a költő özvegye, Dr. Balogh Júlia, valamint Balog Zoltán püspök és Törő Gábor országgyűlési képviselő a Petőfi utcai, akkor még romos állapotú szülőháznál tettek látogatást. Az omladozó falak látványa hívta életre azt az összefogást, amelynek eredményeként az önkormányzat 2024-ben megvásárolta az ingatlant, majd a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával megkezdődhetett a teljes körű rekonstrukció.
 
A Pelaproject Kft. kivitelezésében megújult épületben a Petőfi Irodalmi Múzeum rendezett be korszerű állandó kiállítást, amely a kétszeres Kossuth-díjas alkotó használati tárgyain keresztül mutatja be életművét és a paraszti kultúrát. A beruházás részeként egy modern múzeumpedagógiai oktatótér is létrejött, a kertben pedig hamarosan egy Erdélyből érkező tánccsűr teszi teljessé a komplexumot, így Zámoly a Kárpát-medence egyik kiemelkedő kulturális pontjává válik.
 
Az ünnepi program március 18-án 13:30-kor gyülekezővel kezdődik a Zámolyi Református Templomnál. 14 órától ökumenikus istentiszteletre kerül sor, ahol Balog Zoltán református püspök és Spányi Antal megyéspüspök teljesít szolgálatot, köszöntőt pedig Gulyás Gergely miniszter mond. Az eseményen közreműködnek a helyi óvodások és általános iskolások is. 15 órakor a vendégek közösen sétálnak át a templomtól a szülőházhoz a Kákics Zenekar kíséretében. Az emlékháznál G. Tóth Franciska és Czifra Mariann kurátorok mutatják be a kiállítást, Rózsa Péter biogazda pedig egy szimbolikus körtefát ültet el a kertben. Az ünnepség részeként Kodolányi Gyula író emlékezik barátjára, Rátóti Zoltán színművész Csoóri-verseket szaval, Navratil Andrea pedig a költő kedvenc népdalait énekli el. Sallai Mihály, Zámoly polgármestere az ünnepség keretében mutatja be az emlékház kertjébe tervezett erdélyi csűr készítőit: Kékedi László kisgyőri polgármestert, valamint az erdélyi Mezőbergenyéről érkező Gálfi Attilát és barátait. A délután és az este folyamán a rendezvénysátorban a Nomád Nemzedék előadásait láthatja a közönség: 16:30-kor a „Csillagkapu” című gyermekelőadást mutatják be Novák Péter rendezésében, 18 órától „A lélek realizmusa” címmel látható produkció Császár Angela és a Szalonna és bandája közreműködésével. A napot 20 órakor a Vecsei H. Miklós és a QJÚB „Párbeszéd, sötétben” című koncertszínházi estje zárja.
 
Részletes program:
2026. március 18. szerda
 
14.00 óra Zámolyi Református Templom
8081 Zámoly, Kossuth u. 53.
 
13.30 Gyülekezés a Zámolyi Református Templomnál
8081 Zámoly, Kossuth utca 53. (GPS 47.3187828251639, 18.41399656977669)
Parkolási információk a https://zamoly.hu/csoorisandoremlekhaz oldalon!
 
14.00 Ökumenikus istentisztelet, a Zámolyi Református Templomban Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke és Spányi Antal, a Székesfehérvári Római Katolikus Egyházmegye megyéspüspöke szolgálatával. Köszöntőt mond Dr. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter. Fellépnek a Zámolyi Mesevár Óvoda gyermekei és a Zámolyi Csanádi Imre Református Általános Iskola tanulói.
 
15.00 Séta a templomtól a szülőházhoz (700 m), muzsikál a zámolyi Kákics Zenekar.
 
Az egyházi áldást követően az Emlékház kurátorai, G. Tóth Franciska és Czifra Mariann bemutatják a berendezett kiállítást. Rózsa Péter – virágoskúti biogazda elülteti az általa felajánlott, az elhangzott versből is ismert körtefát, „amit a konyhaajtó elől fordított ki a bomba”…
 
Az Emlékház mellett felállított sátorban a költőre emlékezik a jóbarát Kodolányi Gyula író, költő, Csoóri Sándor verseit elmondja Rátóti Zoltán színművész és a költő kedvenc népdalait énekli Navratil Andrea. Sallai Mihály, Zámoly község polgármestere bemutatja az Emlékház kertjébe építendő erdélyi csűr készítőit. Kisgyőrből Kékedi László polgármestert és az erdélyi Mezőbergenyéről Gálfi Attilát és barátait.
 
A Nomád Nemzedék előadásában a rendezvénysátorban látható lesz:
16.30 Csoóri Sándor összegyűjtött gyermekversei alapján készült Csillagkapu című előadás Novák Péter rendezésében. Közreműködnek a székesfehérvári Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola tanulói, a debreceni Pendely Énekegyüttes-család valamint a Parapács zenekar.
 
18.00 A lélek realizmusa című előadás, Csoóri Sándor Szántottam gyöpöt és a Tenger és diólevél című tanulmányaiból. Előadják: Császár Angela színművésznő, Navratil Andrea népdalénekes, Pál István „Szalonna” és zenekara, Berecz István és barátai, valamint a Magyar Nemzeti Tánceggyüttes szólistái (műv.vez.: Zsuráfszky Zoltán).
 
20.00 Párbeszéd, sötétben koncertszínházi előadás, Csoóri Sándor verseiből és prózájából összeállította Vecsei H. Miklós színművész és zenekara, a QJÚB.
 

Várunk mindenkit szeretettel! 

Budapest - Bálna Honvédelmi Központ

 Én is huszár leszek! – A Kákics zenekar ünnepi gyerekműsora Gula Miklóssal ✹ Budapest – Bálna Honvédelmi Központ

 
FORRADALMI KALANDRA FEL! ⚔️🏇
Szeretnétek átélni 1848 hangulatát Budapesten a Bálna Honvédelmi Központban?
 
Induljatok velünk egy igazi forradalmi kalandra, ahol a történelem megelevenedik, a zene felcsendül, és minden kisgyermekből egy pillanatra bátor huszár válhat!
A Kákics zenekar és Gula Miklós „Miki bácsi” vidám, interaktív műsorában a gyerekek játékosan csöppennek vissza 1848 izgalmas világába. A történet egy legendás juhászból lett betyárral kezdődik, aki pandúrok elől bujkálva járja a réteket, erdőket – közben még egy táncoló medvével is összeméri erejét! A sors azonban különös fordulatot tartogat: a betyár találkozik egy verbuválóval, csatába indul, majd huszárkapitányként tér vissza, hogy új legényeket toborozzon.
 
Megjöttek a verbuválók, szól a muzsika: hegedű, brácsa, bőgő, zeng az ének.
„Kossuth Lajos nem lett volna, katona sem lettem volna”
Táncra legények, járják a lábak! Mert, aki jól járja, annak van ritmusérzéke, az jó kardforgató lesz. Pereg a dob, közhírré tétetik, a Szabadságharc szent zászlaja alá várják a legényeket, mert „Kossuth Lajos táborában két szál majoránna”. Nyergeld lovad kis huszárom, mert távoli vidékre megyünk, pattanjunk a lóra!
A kis bakák bevonulnak, és kezdetét veszi a játékos „kiképzés”. Miki bácsi megtanít a huszártáncra, lovagolni, kardot forgatni, célba lőni, menetelni – sőt még az igazi huszáreskü sem marad el!
 
A program során a gyerekek nemcsak táncolnak és énekelnek, hanem különleges népi hangszerekkel is megismerkedhetnek: megszólal a bőrduda, a tekerőlant, citera, a koboz és még sok más régi hangszer, amelyek déd- és ükszüleink világát idézik meg.
A katonás verbunk után jöhetnek az ugrósok, csárdások és játékos táncok, végül pedig az örömtánc, amikor a huszárok győztesen hazatérnek a „csatából”.
Ha még ez sem volt elég, akkor ráadásul jöhet Miki bácsi szobros játéka moldvai muzsikára- kobozzal, sültüvel, hegedűvel, dobbal. Az mindig beválik, nem szégyen a katonaviselt, csatát megjárt legényeknek sem. Túlestünk a tűzkeresztségen, belekóstoltunk hőseink világába. Jól esik a lelkünknek, mert „Huszár vagyok, nem pocsolyakerülő.”
 
Mese, zene, játék, hagyomány egy helyen – egy vidám, mozgalmas élmény, ahol a gyerekek aktív részesei a történetnek.
Várunk minden óvodást, kisiskolást és szüleiket egy felejthetetlen időutazásra, ahol együtt kiáltjuk:
„Most szép lenni katonának!”
 
Gyertek, éljük meg együtt a magyar néphagyományok varázsát! 🎻🐎
 
2026. MÁRCIUS 15. (VASÁRNAP)
13:00 – Kákics Zenekar: „Én is huszár leszek...”
Helyszín:
Budapest, Bálna Honvédelmi Központ
I. emelet Hagyományőrző Színpad

Székesfehérvár

Kákics Ünnepi Táncház ✹ Mathias Corvinus Collegium - Székesfehérvár
 
2026. március 14-én ünnepi forradalmi táncházzal folytatódik a Kákics táncház Székesfehérváron, a Mathias Corvinus Collegiumban. 17 órától a kicsiket, 18 órától pedig a táncolni vágyó nagyokat, fiatalokat és felnőtteket várjuk újra nagy-nagy szeretettel!
Ha szeretsz mozogni, táncolni és mulatni, bulizni, illetve ha szereted vagy megismernéd a vonós és moldvai népzenét, gyere el táncházunkra!
Az ünnepi mulatságunk 17 órakor kezdődik a gyerektáncházzal, amelyet Lippert Ferenc, vagyis Ferkó bácsi vezet. A legkisebbeket játékos formában vezetik be a népi táncok világába, Rábaköz, Somogy, Felcsík és Moldva dallamaival és hangszereivel a hegedűtől és brácsától a bőrdudáig, furulyákig és kobozig. Lesz népi játék, szobros játék, sok tánc, jó kedv és jó zene.
A gyerektáncház után az előtérben kézműves foglalkozás is lesz, a Mathias Corvinus Collegium aktivistái segítségével.
 
18 órától indul a felnőttek táncháza Nedvig Bendegúz vezetésével, akivel moldvai és felcsíki táncokat lehet tanulni. Ezek a körtáncok könnyen elsajátíthatók, így a kezdők és a pár nélkül érkezők is bátran csatlakozhatnak.
 
A táncházunkban gyermekek és felnőttek egyaránt megtalálhatják a számukra legkedvesebb programokat és táncokat.
 
A belépő 1000 Ft, de a 8 év alatti gyermekek számára ingyenes, így az egész család és mindenki együtt élvezheti ezt a különleges délutánt és estét.
 
Szeretettel várunk benneteket a Kákics zenekar tavaszi ünnepi táncházába egy vidám délutánra, estére és kikapcsolódásra! Készüljünk együtt és ünnepeljük meg március 15-ét! Ezzel a mulatsággal hangolódjunk rá és mélyüljünk el együtt néplelkünk és kultúránk zenei világában a Kákics táncházzal! Szeretettel várunk minden kedves táncoslábút! Gyertek, éljük át együtt újra a közös tánc erejét!
 
2026.03.14. Ünnepi Kákics Táncház
Székesfehérvár, Mathias Corvinus Collegium
17:00 Gyerektáncház

18:00 Felnőtt táncház 

Pákozd Katonai Emlékpark

 

Én is huszár leszek! – A Kákics zenekar ünnepi gyerekműsora Gula Miklóssal ✹ Pákozd Katonai Emlékpark
 
FORRADALMI KALANDRA FEL! – IDÉN MÁRCIUS 14-ÉN ÜNNEPLÜNK! ⚔️🏇
Szeretnétek átélni 1848 hangulatát a győztes pákozdi csata helyszínén?
Készüljetek, mert idén is megelevenedik a történelem.
 
Március 14-én a Pákozdi Katonai Emlékpark ismét forradalmi programokkal várja az érdeklődőket. 11:00-tól a Kákics zenekar bemutatja gyerekprogramját.
 
Induljatok velünk egy igazi forradalmi kalandra, ahol a történelem megelevenedik, a zene felcsendül, és minden kisgyermekből egy pillanatra bátor huszár válhat!
A Kákics zenekar és Gula Miklós „Miki bácsi” vidám, interaktív műsorában a gyerekek játékosan csöppennek vissza 1848 izgalmas világába. A történet egy legendás juhászból lett betyárral kezdődik, aki pandúrok elől bujkálva járja a réteket, erdőket – közben még egy táncoló medvével is összeméri erejét! A sors azonban különös fordulatot tartogat: a betyár találkozik egy verbuválóval, csatába indul, majd huszárkapitányként tér vissza, hogy új legényeket toborozzon.
 
Megjöttek a verbuválók, szól a muzsika: hegedű, brácsa, bőgő, zeng az ének.
„Kossuth Lajos nem lett volna, katona sem lettem volna”
Táncra legények, járják a lábak! Mert, aki jól járja, annak van ritmusérzéke, az jó kardforgató lesz. Pereg a dob, közhírré tétetik, a Szabadságharc szent zászlaja alá várják a legényeket, mert „Kossuth Lajos táborában két szál majoránna”. Nyergeld lovad kis huszárom, mert távoli vidékre megyünk, pattanjunk a lóra!
A kis bakák bevonulnak, és kezdetét veszi a játékos „kiképzés”. Miki bácsi megtanít a huszártáncra, lovagolni, kardot forgatni, célba lőni, menetelni – sőt még az igazi huszáreskü sem marad el!
 
A program során a gyerekek nemcsak táncolnak és énekelnek, hanem különleges népi hangszerekkel is megismerkedhetnek: megszólal a bőrduda, a tekerőlant, citera, a koboz és még sok más régi hangszer, amelyek déd- és ükszüleink világát idézik meg.
A katonás verbunk után jöhetnek az ugrósok, csárdások és játékos táncok, végül pedig az örömtánc, amikor a huszárok győztesen hazatérnek a „csatából”.
Ha még ez sem volt elég, akkor ráadásul jöhet Miki bácsi szobros játéka moldvai muzsikára- kobozzal, sültüvel, hegedűvel, dobbal. Az mindig beválik, nem szégyen a katonaviselt, csatát megjárt legényeknek sem. Túlestünk a tűzkeresztségen, belekóstoltunk hőseink világába. Jól esik a lelkünknek, mert „Huszár vagyok, nem pocsolyakerülő.”
 
Mese, zene, játék, hagyomány egy helyen – egy vidám, mozgalmas élmény, ahol a gyerekek aktív részesei a történetnek.
Várunk minden óvodást, kisiskolást és szüleiket egy felejthetetlen időutazásra, ahol együtt kiáltjuk:
„Most szép lenni katonának!”
 
Gyertek, éljük meg együtt a magyar néphagyományok varázsát! 🎻🐎
Gyertek el szombaton, és hangolódjunk együtt az ünnepre egy felejthetetlen családi nappal!
 
2026. MÁRCIUS 14. (Szombat)
11:00 – Kákics Zenekar: „Én is huszár leszek...”
Helyszín: Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely
 
Belépő: egységesen 1 000 Ft/fő (3 éves kor alatt ingyenes)

Dudar

Kákics Tavaszi Ünnepi Táncház ✹ Dudar
 
2026. március 13-án Dudarra az Öreg-Bakony szívébe utazunk el a zenekarral, ahol tavaszi ünnepi Kákics táncházat tartunk. Este 18 órától kicsiket, táncolni vágyó nagyokat, fiatalokat és felnőtteket várjuk nagy-nagy szeretettel!
Ha szeretsz mozogni, táncolni és mulatni, bulizni, illetve ha szereted vagy megismernéd a vonós és moldvai népzenét, gyere el táncházunkra!
A mulatságunk 18 órakor kezdődik gyerektáncházzal, amelyet Lippert Ferenc, vagyis Ferkó bácsi vezet. A legkisebbeket játékos formában vezetik be a népi táncok világába, Rábaköz, Somogy, Felcsík és Moldva dallamaival és hangszereivel a hegedűtől és brácsától a bőrdudáig, furulyákig és kobozig. Lesz népi játék, szobros játék, sok tánc, jó kedv és jó zene.
A gyerektáncház után indul a felnőttek táncháza, aminek keretében moldvai és felcsíki táncokat lehet tanulni. Ezek a körtáncok könnyen elsajátíthatók, így a kezdők és a pár nélkül érkezők is bátran csatlakozhatnak.
 
A táncházunkban gyermekek és felnőttek egyaránt megtalálhatják a számukra legkedvesebb programokat és táncokat.
 
Szeretettel várunk benneteket a Kákics zenekar tavaszi ünnepi táncházába Dudarra egy vidám estére és kikapcsolódásra! Készüljünk együtt és ünnepeljük meg március 15-ét! Ezzel a mulatsággal hangolódjunk rá és mélyüljünk el együtt néplelkünk és kultúránk zenei világában a Kákics táncházzal! Szeretettel várunk minden kedves táncoslábút! Gyertek, éljük át együtt újra a közös tánc erejét!
 
2026.03.13. 18:00
Dudar, Bencze László Művelődési Ház

Dudar, Kossuth u. 2. 

Budapest

Kákics Koncert ✹ Pedagógus Expo 2026 – Budapest – Budapest Kongresszusi Központ
 
2026. március 1-én 9:15-től az év pedagógiai eseményén, a 2026-os Pedagógus Expon muzsikálunk a Kákics Zenekarral, ahol magyar népzenével, moldvai zenével átadjuk az élmény és a pedagógia egységét, harmóniáját Budapesten a Budapest Kongresszusi Központban!

Várunk mindenkit szeretettel! Legyünk együtt még büszkébbek a kiváló magyar pedagógusainkra! 

Siófok

Kákics Táncház ✹ Siófok – Sanyi Sarok Étterem
 
Télbúcsúztató Mulatság és Vásár
 
Kákics Táncház
2026.02.28. 17:00
Siófok, Sanyi Sarok Étterem
Siófok, Posta utca 2/C
 
2026. február 28-án (szombat) a Sanyi Saroknál egész napos mulatsággal készülnek a szervezők.
Vásár: 12:00–19:00 között
Program:
12:00 – Kapunyitás
12:30 – Kézműves foglalkozások a Sanyi Sarok kistermében
15:00 – Cimbaliband zenekar koncert
17:00 – Kákics Táncház és hagyományőrző rítusok
18:00 – Máglyagyújtás és közös kiszebáb-égetés
A nap során találkozhatsz helyi kézművesekkel, termelőkkel, és a gasztro pontok kínálatából is válogathatsz. A zene balkáni lendületet hoz, a táncházban pedig nem néző leszel, hanem résztvevő.
A máglyánál közösen égetjük el a saját készítésű kiszebábokat – ezzel jelképesen elengedjük a telet.
📍 Helyszín: Sanyi Sarok, Siófok
📅 Időpont: 2026. február 28.
⏰ 12:00–19:00

Ez nem csak egy rendezvény. Ez egy közös, élő hagyomány. 

Székesfehérvár

Kákics Gyerek és Felnőtt Táncház ✹ Mathias Corvinus Collegium – Székesfehérvár
 
2026. február 21-én Jégbontó, Böjtelő havában folytatódik a Kákics táncház Székesfehérváron, a Mathias Corvinus Collegiumban. 17 órától a kicsiket, 18 órától pedig a táncolni vágyó nagyokat, fiatalokat és felnőtteket várjuk újra nagy-nagy szeretettel!
Ha szeretsz mozogni, táncolni és mulatni, bulizni, illetve ha szereted vagy megismernéd a vonós és moldvai népzenét, gyere el táncházunkra!
A februári mulatságunk 17 órakor kezdődik a gyerektáncházzal, amelyet Lippert Ferenc, vagyis Ferkó bácsi vezet. A legkisebbeket játékos formában vezetik be a népi táncok világába, Rábaköz, Somogy, Felcsík és Moldva dallamaival és hangszereivel a hegedűtől és brácsától a bőrdudáig, furulyákig és kobozig. Lesz népi játék, szobros játék, sok tánc, jó kedv és jó zene.
18 órától indul a felnőttek táncháza Nedvig Bendegúz vezetésével, akivel moldvai és felcsíki táncokat lehet tanulni. Ezek a körtáncok könnyen elsajátíthatók, így a kezdők és a pár nélkül érkezők is bátran csatlakozhatnak.
 
A táncházunkban gyermekek és felnőttek egyaránt megtalálhatják a számukra legkedvesebb programokat és táncokat.
A belépő 1000 Ft, de a 8 év alatti gyermekek számára ingyenes, így az egész család és mindenki együtt élvezheti ezt a különleges délutánt és estét.
 

Szeretettel várunk benneteket a Kákics zenekar februári Jégbontó Böjtelő havi táncházába egy vidám délutánra, estére és kikapcsolódásra! Bontsunk jeget a tánccal, készüljünk együtt tavaszra és ezzel a mulatsággal hangolódjunk rá a böjt időszakára, mélyüljünk el együtt néplelkünk és kultúránk zenei világában a Kákics táncházzal! Szeretettel várunk minden kedves táncoslábút! Gyertek, éljük át együtt újra a közös tánc erejét! 

Kisláng

Kákics koncert és táncház ✹ Kislángi Kolbásztöltő Fesztivál 2026
A Kislángi Kolbásztöltő Fesztivál 2026-ban is megrendezésre kerül a kislángi Faluházban, ahol disznótoros ételek, zene, jó hangulat és vásár várja a látogatókat Kisláng egyik legnépszerűbb téli gasztronómiai rendezvényén!

Délelőtt 10:30-tól a disznótoros mulatság kísérőprogramjaként a Kákics zenekar muzsikál a Művelődési Házban. 

Budapest - Néprajzi Múzeum

Farsang és Carnaval a Kákics Zenekarral és a Los Andinos Együttessel ✹ Budapest – Néprajzi Múzeum
 
Maszk, szerelem, télűzés, andoki carnevál, magyar farsangi kavalkád a Budapesten a Néprajzi Múzeumban a Los Andinos és a Kákics zenekarunkkal február 14-én 🔥🥳
Itt van  a nevetés, a maskarázás, a mulatság, az átváltozás és az önfeledt szórakozás ideje. Gyertek maskarában vagy anélkül – a farsang itt úgyis átváltoztat!
Az előadás során bepillantást nyerünk abba, milyen dalok csendülnek fel a Közép-Andokban a karneváli időszakban, és hogyan ünnepeljük ugyanezt mi, magyarok farsang idején.
Felfedezzük a két kultúra hasonló szokásait, a tréfálkozás és csúfolódás formáit, a maskarázás hagyományát, az állatalakok megjelenítését, valamint a nő és férfi kapcsolatának játékos ábrázolását.
Kiderül az is, hogy a farsang temetése nem csupán magyar sajátosság: az Andokban is eljön a pillanat, amikor „karnevál apócskát” el kell földelni.
Ebbe a felszabadult farsangi világba hívja látogatóit a Néprajzi Múzeum 2026. február 14-én, ahol  a Los Andinos együttes és a Kákics zenekar közös koncertje a magyar farsang és a dél-amerikai karneválok párhuzamait mutatja meg.
A farsang itt nem csupán múltidézés: élő élmény, ahol a zene, a mozgás, a tárgyak történetei és a közös játék újra felszínre hozzák azt az örömöt és szabadságot, amely évszázadokon át jellemezte ezt az időszakot.
Szeretettel ajánljuk ezt az egésznapos programot:
https://www.neprajz.hu/.../maszkok-szerelem-es-teluzes...
 Mi pedig várunk mindenkit február 14-én 16:00 órától 18:00 óráig.
 
Részletek:
 
16:00–17:00  
Helyszín: Gyűjteményi kiállítás
Zenés farsang – Zenés tárlatvezetés Pálóczy Krisztinával, a Los Andinos és a Kákics együttes tagjaival
A kiállítás tárgyaihoz kapcsolódó zenei példák és farsangi összefüggések témakörének előtérbe. A gyűjteményi kiállításon bejárhatjuk a világot Kalotaszegtől Afrikáig, találkozhatunk a fonográffal gyűjtő Bartók Bélával, vagy akár Óceániát felderítő Bíró Lajossal, esetleg a kiállítás egyik kurátorát a Los Andinos és a Kákics zenészei kísérik végig.
Találkozópont: központi információs pult (-2. szint)
 
17:00–18:00 
Helyszín: Damjanich utca felőli aula
Farsang és Carnaval – A Los Andinos együttes és a Kákics zenekar közös koncertje
A Los Andinos együttes és a Kákics zenekar közös koncertje a magyar farsangi és a dél-amerikai karneváli hagyományok párhuzamait mutatja be. A műsor a maszkos játékok, tréfás dalok és rituális elemek világába enged betekintést.

A Kákics zenekar 1997-ben alakult Székesfehérváron. A magyar népzene iránt elkötelezett majd együttes kezdetben baráti muzsikálásra jött, rövid időn belül rendszeresen szervező koncertező és táncházakban fellépő zenekarra vált, amelyet a műfaj kedvelői országszerte ismernek. Az 1982-ben ugyancsak Székesfehérváron alakult Los Andinos együttes repertoárja középpontjában a dél-amerikai Közép-Andok népeinek népzenéje áll. Az együttes tudását gyűjtések és dél-amerikai népzenészekkel való együttműködések gazdagították. 

Sopron

Szemeszternyitó Kákics Táncház a Soproni Egyetemen ✹ Sopron
 
Új, új zenekar az Ürmös táncházban! ✨️

2026.02.11. (szerda) 19:00 órától a Kákics zenekar húzza a talpalávalót! 🎻
Az este folyamán kis-és nagymagyarországi táncokkal is várunk benneteket, mint például moldvai, felcsíki, somogyi, széki.💃🕺
Helyszín a Ligneum Rendezvényház a Soproni Egyetemen.
A belépés ingyenes!
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!✨️🤍
 

Soproni Ürmös Tánckör Kulturális Egyesület és a Kákics Zenekar  

Várpalota

Farsangi Cserregés, Kákics táncház ✹ Várpalota
 
Nyissuk az évet együtt február 7-én Várpalotán is egy jó Farsangi Cserregéssel, Kákics táncházzal! 🤡👹🎊🎉
Kicsiknek és nagyoknak egyaránt készülünk mulatsággal!
Ne hagyd otthon a jelmezed sem, hiszen milyen lenne egy farsang, mókás maskarák nélkül? 🧚🏽‍♀️🧝🏽‍♀️🥷🏽
16:00-kor kézműves foglalkozással megnyitjuk az év első Cserregését!
17:00-kor pedig már gyerektáncház, majd 18 órakor moldvai és 19 órától felnőtt táncház lesz a Farsangi Cserregésen de ne késlekedj! 21:00-kor az Ifjúsági Ház bezárja kapuit! 🔒
Lesz eszem és iszom, tombola sorsolás, jelmezverseny, na és nem más, mint a Kákics zenekar! 🎊
Gyere és hozd el barátaidat is! Várunk mindenkit szeretettel! 🥰        
 
Várpalota, Ifjúsági Ház
(Várpalota, Tési út 3/B)
 
Gyere el, és merülj el a zenében, a táncban és a jó hangulatban.
Kezdőknek és haladóknak egyaránt remek alkalom a közös mulatságra.

Várunk szeretettel!  

Székesfehérvár

Kákics Farsangi Gyerek és Felnőtt Táncház ✹ Mathias Corvinus Collegium – Székesfehérvár
 
Nyissuk az évet együtt január 31-én Székesfehérváron 2026 első Kákics farsangi gyerek és felnőtt táncházával, egy jó Farsangi Kákics táncházzal a Mathias Corvinus Collegiumban! 🤡👹🎊🎉
Kicsiknek és nagyoknak egyaránt készülünk mulatsággal!
Ne hagyd otthon a jelmezed sem, hiszen milyen lenne egy farsang, mókás maskarák nélkül? 🧚🏽‍♀️🧝🏽‍♀️🥷🏽
 
17 órától a kicsiket, 18 órától pedig a táncolni vágyó nagyokat, fiatalokat és felnőtteket várjuk újra nagy-nagy szeretettel!
Ha szeretsz mozogni, táncolni és mulatni, bulizni, illetve ha szereted vagy megismernéd a vonós és moldvai népzenét, gyere el táncházunkra!
A farsangi mulatságunk 17 órakor kezdődik a gyerektáncházzal, amelyet Lippert Ferenc, vagyis Ferkó bácsi vezet. A legkisebbeket játékos formában vezetik be a népi táncok világába, Rábaköz, Somogy, Felcsík és Moldva dallamaival és hangszereivel a hegedűtől és brácsától a bőrdudáig, furulyákig és kobozig. Lesz népi játék, szobros játék, sok tánc, jó kedv és jó zene.
18 órától indul a felnőttek táncháza Nedvig Bendegúz vezetésével, akivel moldvai és felcsíki táncokat lehet tanulni. Ezek a körtáncok könnyen elsajátíthatók, így a kezdők és a pár nélkül érkezők is bátran csatlakozhatnak.
 
A táncházunkban gyermekek és felnőttek egyaránt megtalálhatják a számukra legkedvesebb programokat és táncokat.
A belépő 1000 Ft, de a 8 év alatti gyermekek számára ingyenes, így az egész család és mindenki együtt élvezheti ezt a különleges délutánt és estét.
 
Szeretettel várunk benneteket a Kákics zenekar farsangi táncházába egy vidám délutánra, estére és kikapcsolódásra! Itt van  a nevetés, a maskarázás, a mulatság, az átváltozás és az önfeledt szórakozás ideje. Gyertek maskarában vagy anélkül – a farsang itt úgyis átváltoztat!
A farsang itt nem csupán múltidézés: élő élmény, ahol a zene, a mozgás és a közös játék újra felszínre hozzák azt az örömöt és szabadságot, amely évszázadokon át jellemezte ezt az időszakot. Gyere el, és merülj el a zenében, a táncban és a jó hangulatban.
Kezdőknek és haladóknak egyaránt remek alkalom a közös mulatságra.

Gyere és hozd el barátaidat is! Várunk mindenkit szeretettel! 🥰 

Csákvár

Megemlékezés a II. világháborús csákvári Kotló-hegyi csatáról katonadalokkal ✹ Csákvár
 
2026. január 31-én Csákváron Mészáros Tamás Kotló hegyi birtokán 13:00 órakor katonadalokkal emlékeztünk meg a II. világháborús Kotló-hegyi csatáról katonai hagyományőrzőkkel.

A megemlékezés a Kotló-hegyi csata évfordulójára került sor, amely az II. világháborúban zajlott harcokkal és a csaták emlékére épített. A megemlékezés Csákvárnál, a Kotló-hegy lábánál volt, ahol 78 évvel ezelőtt zajlottak a várost felszabadító csaták. A helyszínre összesen 38 hátasló érkezett, és a vendégek társalgás közben fogyasztották a finom falatokat, kóstolták a pálinkát, és szórakoztatta őket a fehérvári Kákics Zenekar. A megemlékezés 16 órakor folytatódott Csákváron, a Rákóczi úti huszár emlékműnél, miután a huszármenet végig vonult Csákvár utcáin a járókelők örömére.