A Kákics zenekar gyermektáncháza
Az 1997-ben alakult, és az utóbbi években moldvai és felcsíki táncházaira nagy hangsúlyt fektető Kákics Együttes hívja apró barátait táncra és egy kis játékra.
Az egyszerű tánclépések elsajátítása mellett, a dalokból az is kiderül, hogy mitől véres a gólya lába, mit kap az, aki elvesztette zsebkendőjét, és mi történik ott messze, túl a vízen.
A játékok közepette az egyszerű körtáncok helyszínei a hangszerek és a gyerekek fantáziájának segítségével átalakulnak mesebeli helyszínekké. Nevetve húzzák ki a kútból a „bajbajutottat”, majd kiskertünket beültetjük rózsával, szegfűvel és rezedával, és mindezt a vásárban meg is kaphatjuk egy kis versenyfutásért cserébe.
A moldvai, felcsíki, dél-alföldi, dunántúli táncokat Gula Miklós vagy Bodó Bán Enikő tanítja. A közismert táncok mellett elfeledett, régi táncokat, játékokat hozott tarsolyában. Abban a tarsolyban, melyben mindig akad néhány maskara, csizma, de még hétmérföldjáróból is!
Akinek kedve van, az ellátogathat Miklóssal a Döbrögi Vásárba megkeresni az elveszett libáját. Az ügyesebbek még kalapot is kapnak a fejükre, a kezükbe meg botot, hogy kedvükre terelhessék a jószágot. A seprűjáték, kalapjáték után nem csak ismert és kevésbé ismert dalokat tanulunk meg, hanem elsajátíthatjuk a csujogatás tudományát, úgy igazán felnőttek módjára.
„Aki nem tud táncolni,
Menjen haza aludni,
Lám én tudok táncolni,
Itt maradok mulatni”
és az itt maradtak nem csalatkoznak: az érdekes hangszereket megcsodálhatják a kicsik egészen közelről. Közben azt is megtudhatják, hogy miért nevezik a gyimesi ütőgardont „csipi-sütinek”? Milyen állatot utánoz a nyenyere és a pásztorok bőrdudája? Miért koboz a koboz? Mitől dörmög a moldvai sültü és a kaval és miért költözött bele a tücsök a hegedűbe?
Akinek pedig csak a lába fáradt el, a keze nem, az hímezhet, horgolhat, és ha van kemence, megsütheti magának a kenyérlángosát. Mégpedig olyan formában, amilyenre kívánja azt alakítani. Kinek a madár esik jól, kinek a malacka. Egyen hát ki, mit szeret!
Ha mindenki jól kitáncolta magát, muzsikált, evett, jóllakott, hát menjen Isten hírével!
Aztán legközelebb kipihenten, újra eljöhessen, mert a vígság folytatódik!
|