Az 1997 óta működő Kákics együttes, az utóbbi időkben különös hangsúlyt fektetetett műsoraiban a moldvai csángók zenéjére. A dalok és a táncok – a szórakozás, az ünnep, az öröm, a bánat, a mámor és a szerelem korabeli, de örökérvényű népi megfogalmazásaival – a magyar parasztság eltűnő világába engednek bepillantani.

 Tapasztaltuk, hogy a modernebb zenei világ kedvelői is hamar feloldódnak műsorainkon, köszönhetően a ritmikus előadásmódnak és a könnyen befogadható dallamvilágnak. Bizonyítva azt a tényt, hogy a ma is élő, ám a régmúltba gyökerező zenei kultúrák igenis felveszik a versenyt a XXl. század új stílusaival, csak meg kell adni a lehetőséget arra, hogy fiataljainkhoz eljuthassanak. Aztán működik minden magától: A dalok benne maradnak a fülben, láb járja, a szív dobogja, - akár egy mai slágernél. Az egyszerű körtáncok előnye, hogy a páros tánctól ódzkodók is bátran nekivághatnak a tanulásnak, s eközben játszva ismerhetik meg egymást. Közösségformáló hatása mellett önfeledt szórakozást nyújtanak leánynak, asszonynak, legénynek, embernek.

Nedvig Bendegút által tanított könnyedebb Öves tánc után jöhet akár az Ördög útja tánc vagy a Kezes , majd a kicsit bonyolultabb Gergelytánc lépései. Ettől sem kell megijedni, mert minden megy magától!

Aki mégis úgy dönt, hogy a táncot inkább csak nézni, és nem művelni szeretné, annak a zenehallgatás adhat kárpótlást. A moldvai kaval, a sültü és a hegedű egyre gyorsuló archaikus dallamjátéka alá roppant feszes alapot hoz a dob, a bőgő és a koboz.

Táncházunkban újabban helyet kaptak a felcsíki székelyek táncai és zenéi: A Változtatós, a Cepper, a Héjsza, a Kezes, a Zsidós. A játékos táncokat Bodó Bán Enikő tanítja gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt . A két hegedű és a brácsa mellett megszólal a felcsíki ütőgardon is hagyományos előadásmódban. A táncok szünetében felnőtteket hívunk egy kis furfangos, huncut csángó mesehallgatásra. A vidékre jellemző ízes, saját gyűjtésű történetek korhatár nélkül fogyaszthatóak Babot Dóra tálalásában.

Akinek pedig kedve van egy kis éneklésre, az se menjen feltétlenül a szomszédba: A Hojna tánc hevületében énekszó közepette jöhetünk rá arra miképpen „hálogat” az ember fia azzal, aki éppen csak „szőrt gyüjtni” indul minden hátsó gondolat nélkül.

„Járjad lábom, járd ki most,
Nem parancsol senki most.
Az én lábam úgy járja,
Reátermett a táncra.”
/Lészped, 1932./