Menü

Műsorszervezőknek

Kákics dalok határon innen és túl: Hajts, kocsisom Szép hazámon át!

 

Kedves Útitársunk!
Pattanjunk fel az illatos szénával megrakott zötykölődő lovasszekérre, ahogy elődeink tették azt egykoron!
Jól ül mindenki? Kocsis, indulunk!

 

A Kákics együttes népzenei műsora

Kedves Útitársunk!

 
Pattanjunk fel az illatos szénával megrakott zötykölődő lovasszekérre, ahogy elődeink tették azt egykoron!
Jól ül mindenki? Kocsis, indulunk!

Nincs más dolgunk, csak fülünkre hagyatkozni, hallgatni a hatlyukú furulya jellegzetes dunántúli hangsorát, és máris sejthetjük, hogy Somogyországban vagyunk. Ha lágy szellő hozza a dallamot, minden utazó tudja, hogy itt „Hej Dunáról fúj a szél” és azt a dalt, bíz somogyi „hosszi furuglán” fújják.

„Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van”, akkor hát ősszel kell utazni. Bejárjuk egész Dunántúlt, megállunk a szőlőhegyek lábánál, besegítünk a szüretbe. Megízleljük fakupából a jó bort, fogadunk egy dudást, és énekeljük a bordalokat. Aztán csatlakozhat hozzánk a prímás, a kontrás és a bőgős is, ha még nem álmos a hegy levétől.

Másnap korán indulhatunk, hogy még időben odaérjünk Rábaközbe, a szanyi vásárba. Útközben majd meglátjuk, tudnak –e szélről legelni a tehenek, és fának vajon nem mennek, ha szomjasan botorkálnak a szili kút fele? Este, pedig megérkezvén jót táncolunk a kónyi körverbunkra, aztán hadd szóljanak a dús dallamok!

Most tegyünk batyunkba szalonnát, pogácsát, butykosunkba jó bort, mert messzire indulunk, egyenesen a Dél-Alföldre. A hetes zötykölődés jutalmául nyenyeremuzsika fogad minket. Szól a hallgató, az oláhos, a lassú és friss csárdás, aztán jő a csurákos és a citerás egyenesen Kiskundorozsmáról.

„Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem,
Mért meg nem termettél minden fatetejen?”

Hátha megtermett volna, nem lenne miért tovább utaznunk. Utunk most még hosszabb lesz. Erdőszéli fogadókban eltöltött hűvös éjszakák és átutazott kellemes őszi nappalok tucatja után megérkezünk Gyimesbe. Pihent lábaink jóleső érzéssel ropják a táncot a rendes héjszára, szól a csipisüti , vagyis a gardon, és kellemesen cseng fülünkben a jellegzetes hegedűszólam. Szippantsunk egy jó nagyot a hűvös levegőbe, érezzük a fenyőerdők illatát, és szálljunk fel szekerünkre, keljünk át a Kárpátokon, hogy utunk végén megérkezzünk Moldvába!

Emitt egy asszony mond szép csángó szóval pikáns, huncut meséket, amott húzza a hegedűs, pengeti a kobzos, fújja a sűltüs, a kavalos, s mi több, dünnyög is hozzá. Szól az öves, a kecskés,a lapos és serény magyaros. Amott egy csángó ember meg olyan furulyán játszik, amin még lyuk sincs, mégis dallamot fúj rajta: Tilinkának hívja.

Akinek pedig kedve van egy kis éneklésre, az se menjen feltétlenül a szomszédba: A Hojna tánc hevületében énekszó közepette jöhetünk rá arra, miképpen „hálogat” az ember fia azzal, aki éppen csak „szőrt gyűjtni” indul minden hátsó gondolat nélkül.

Kedves Útitárs, ugye nem fáradt el, velünk tart visszafelé is? Mi itt ülünk a szekéren, zenélünk, mesélünk. Hiszen, az emberi lélek lételeme a zene és a mese, csak rajtunk múlik, hogy játsszuk, és hogy meséljük magunknak.

Vissza