Az anekdoták korabeli sajátos humorral átitatottak, csak úgy, mint az egyes dalok németcsúfoló szövegei.

„Megállj német majd megbánod,
Hogy a magyart mindig bántod.
Bőrödből csinálok dudát,
Azon fújom ezt a nótát.”

   A történelmi eseményeket hangulatában lekövető zenei előadás változatos. A reménykeltő
bevezetőben megszólaló éneket csupán a dél-dunántúli hosszúfurulya, és a bőrduda kíséri,
majd megszólal  Dél-alföld tekerőlantja és Moldva kobzája is.

   Később bekapcsolódnak a vonós hangszerek csak úgy, mint a klarinét. Ekképpen idézzük meg a verbunkokkal a toborzás vidám hangulatát. A katonaélet szépségét bemutató, a férfivolthoz, hazafihoz méltó életérzést a feszes dallamok adják. Az ugrósdallamokra íródott humoros, néhol csipkelődő szövegek már-már feledtetik velünk a harcok komolyságát.

    Ám a lezárás visszazökkenti a hallgatóságot abba a drámai valóságba, ahova a történelmi
események folytak és valójában torkollottak. A lecsengés szomorú, patetikus, de bizakodó, ahogy a székelyföldi, csíkszentdomonkosi dallam mondja:


„Ne félj Magyarország, Isten vigyázz Reád!
Ellenség kezébe nem adja határát.”

   Az e szavakkal záruló előadás reményt kelt, egy szebb holnapra ébredés reményét. Az oly sok történelmi mélypontot megért nemzet, mindig talpra állt, egymásra találva, egymást segítve, himnikus magasságba kiáltva.