Menü

Hangszerek

Dob

„Szita-szita péntek, szerelem csütörtök, dob szerda.”

A dob az ősi sámánhit szerint varázserővel rendelkező kultikus tárgy, a természeti népek rituális hangszere. Inkább szertartáshoz kötődött, tánckíséretben inkább az ütőgardont alkalmaztak Gyimesben, Csíkban. Későbbiekben, pergődob formájában figyelemfelkeltő, hirdető szerepe lett a közéletben.

A hangalak feltehetően hangutánzó szóból ered, ellentétben a mongol és török származtatási teóriákkal.

Bornemissza Péter írása szerint a hangszert, dobot kezdetben szitából készítették („Szita által cselekvők”), csak úgy, mint a csángók, akik újévkor a szitára feszített, előzőleg tűz fölött szárított kutyabőrt vagy birkabőrt tette és csörgőkkel, karikákkal szerelték fel. Ez leginkább furulyákat kísért, a furulyás tizenhatodos ritmusait is lekísérve. A dobhoz két legény kellett az egyik, aki a kezében tartotta, a másik, aki két bottal verte. Így zajlott a hejgetés.

Ez csupán alkalmi felállás volt, a mostani moldvai dobkíséret a magyarországi moldvai táncházakban alakult ki. Ez a ma használatos kétfenekű dob valójában a török daul típusú dob mai megfelelője. Ezt használták töröksípok kíséretéhez a régi tánczenéhez Európában.

Moldvában 150 évre visszamenőleg nincsen feljegyzés ilyenfajta dob használatáról, így nem tudni pontosan, hogy volt-e, nem-e ? Feljegyzés csupán arról van, hogy a XX. században fúvós bandákkal került Moldvába, majd a II. világháború után hegedűkíséretében szólalt meg. Feltehetően a bandákból visszamaradt dobfelszereléseket használták fel a falusi ember találékonyságával. Így épülnek be a folklórba a hasznosítható civilizációs termékek és válnak a mindennapok szerves részévé. A ma használatos kétfenekű moldvai dob kb. 65 cm-85 cm átmérővel, készülnek. Gyakorta rétegelt lemezből készül a hangszer palástja és kávája, de készítenek színfa lécekből összerakott testeket is. A két oldalán feszített, szőrtelenített kikészítetlen, nyers kecske- vagy birka-bőrt a kávák feszítik, amit sodort szintén kikészítetlen állatbőrrel vagy kötéllel húznak meg. A köteleket apró pántokkal kötik össze, amit használat előtt felhúznak. Párás időben használat előtt a dob bőrt tanácsos meleg helyre tenni, hogy az elérje a szükséges feszességet.

A napjaink moldvai csángó zenéjében kialakult pálcázó technika lényege, hogy a dobos a lába közé tett dobon bal kezével keményfa-pálcával üti a kontrát, míg a jobb kézzel, dobverővel vagy kb. 2 cm átmérőjű bottal, üti a hangsúlyosabb részeket. Moldvában a cigányok a dobra erősített pergődobot, cintányért vagy vasdarabot ütöttek. Számos moldvai táncházi zenében használt dob oldalára kolompot tesznek. Ezt vagy a kávát ütik a ritmus kombinálására. Az erőteljes dob hang alapjába véve elnyomja a moldvai furulyák és a koboz hangját, ezért katrincával leterítve tompítják azt.

A moldvai kétfenekű dob tipikus példája a városi folklór és a falusi élő népzene egymásráhatására, egy fajta pozitív visszacsatolás véget nem érő módon.

Kiss Lajos

Irodalom:

  • Mandel Róbert :Magyar népi hangszerek (Móra Kiadó , Budapest 1986);
  • Pávai István: Az erdélyi és a moldvai magyarság népi tánczenéje (Teleki László Alapítvány és a Planétás Kiadó, 1993);
  • A Kárpát-medence táncos öröksége IV. A magyarság népzenéje Moldvai táncok –Klézse;
  • Somoska- Népzene: Németh László (Hagyományok Háza);
Vissza