Az 1997 óta működő Kákics együttes, az utóbbi időkben különös hangsúlyt fektetetett műsoraiban a moldvai csángók zenéjére. A dalok és a táncok – a szórakozás, az ünnep, az öröm, a bánat, a mámor és a szerelem korabeli, de örökérvényű népi megfogalmazásaival – a magyar parasztság eltűnő világába engednek bepillantani.
Tapasztaltuk, hogy a modernebb zenei világ kedvelői is hamar feloldódnak műsorainkon, köszönhetően a ritmikus előadásmódnak és a könnyen befogadható dallamvilágnak. Bizonyítva azt a tényt, hogy a ma is élő, ám a régmúltba gyökerező zenei kultúrák igenis felveszik a versenyt a XXl. század új stílusaival, csak meg kell adni a lehetőséget arra, hogy fiataljainkhoz eljuthassanak. Aztán működik minden magától: A dalok benne maradnak a fülben, láb járja, a szív dobogja, - akár egy mai slágernél. Az egyszerű körtáncok előnye, hogy a páros tánctól ódzkodók is bátran nekivághatnak a tanulásnak, s eközben játszva ismerhetik meg egymást. Közösségformáló hatása mellett önfeledt szórakozást nyújtanak leánynak, asszonynak, legénynek, embernek.
Gál Dávid által tanított könnyedebb Öves tánc után jöhet akár az Ördög útja tánc vagy a Kezes , majd a kicsit bonyolultabb Gergelytánc lépései. Ettől sem kell megijedni, mert minden megy magától!
Aki mégis úgy dönt, hogy a táncot inkább csak nézni, és nem művelni szeretné, annak a zenehallgatás adhat kárpótlást. A moldvai kaval, a sültü és a hegedű egyre gyorsuló archaikus dallamjátéka alá roppant feszes alapot hoz a dob, a bőgő és a koboz.
Táncházunkban újabban helyet kaptak a felcsíki székelyek táncai és zenéi: A Változtatós, a Cepper, a Héjsza, a Kezes, a Zsidós. A játékos táncokat Bodó Bán Enikő tanítja gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt . A két hegedű és a brácsa mellett megszólal a felcsíki ütőgardon is hagyományos előadásmódban. A táncok szünetében felnőtteket hívunk egy kis furfangos, huncut csángó mesehallgatásra. A vidékre jellemző ízes, saját gyűjtésű történetek korhatár nélkül fogyaszthatóak Babot Dóra tálalásában.
Akinek pedig kedve van egy kis éneklésre, az se menjen feltétlenül a szomszédba: A Hojna tánc hevületében énekszó közepette jöhetünk rá arra miképpen „hálogat” az ember fia azzal, aki éppen csak „szőrt gyüjtni” indul minden hátsó gondolat nélkül.
„Járjad lábom, járd ki most, Nem parancsol senki most. Az én lábam úgy járja, Reátermett a táncra.” /Lészped, 1932./
Kedves Útitársunk!
Pattanjunk fel az illatos szénával megrakott zötykölődő lovasszekérre, ahogy elődeink tették azt egykoron!
Jól ül mindenki? Kocsis, indulunk!
Nincs más dolgunk, csak fülünkre hagyatkozni, hallgatni a hatlyukú furulya jellegzetes dunántúli hangsorát, és máris sejthetjük, hogy Somogyországban vagyunk. Ha lágy szellő hozza a dallamot, minden utazó tudja, hogy itt „Hej Dunáról fúj a szél” és azt a dalt, bíz somogyi „hosszi furuglán” fújják.
„Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van”, akkor hát ősszel kell utazni. Bejárjuk egész Dunántúlt, megállunk a szőlőhegyek lábánál, besegítünk a szüretbe. Megízleljük fakupából a jó bort, fogadunk egy dudást, és énekeljük a bordalokat. Aztán csatlakozhat hozzánk a prímás, a kontrás és a bőgős is, ha még nem álmos a hegy levétől.
Másnap korán indulhatunk, hogy még időben odaérjünk Rábaközbe, a szanyi vásárba. Útközben majd meglátjuk, tudnak –e szélről legelni a tehenek, és fának vajon nem mennek, ha szomjasan botorkálnak a szili kút fele? Este, pedig megérkezvén jót táncolunk a kónyi körverbunkra, aztán hadd szóljanak a dús dallamok!
Most tegyünk batyunkba szalonnát, pogácsát, butykosunkba jó bort, mert messzire indulunk, egyenesen a Dél-Alföldre. A hetes zötykölődés jutalmául nyenyeremuzsika fogad minket. Szól a hallgató, az oláhos, a lassú és friss csárdás, aztán jő a csurákos és a citerás egyenesen Kiskundorozsmáról.
„Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem, Mért meg nem termettél minden fatetejen?”
Hátha megtermett volna, nem lenne miért tovább utaznunk. Utunk most még hosszabb lesz. Erdőszéli fogadókban eltöltött hűvös éjszakák és átutazott kellemes őszi nappalok tucatja után megérkezünk Gyimesbe. Pihent lábaink jóleső érzéssel ropják a táncot a rendes héjszára, szól a csipisüti , vagyis a gardon, és kellemesen cseng fülünkben a jellegzetes hegedűszólam. Szippantsunk egy jó nagyot a hűvös levegőbe, érezzük a fenyőerdők illatát, és szálljunk fel szekerünkre, keljünk át a Kárpátokon, hogy utunk végén megérkezzünk Moldvába!
Emitt egy asszony mond szép csángó szóval pikáns, huncut meséket, amott húzza a hegedűs, pengeti a kobzos, fújja a sűltüs, a kavalos, s mi több, dünnyög is hozzá. Szól az öves, a kecskés,a lapos és serény magyaros. Amott egy csángó ember meg olyan furulyán játszik, amin még lyuk sincs, mégis dallamot fúj rajta: Tilinkának hívja.
Akinek pedig kedve van egy kis éneklésre, az se menjen feltétlenül a szomszédba: A Hojna tánc hevületében énekszó közepette jöhetünk rá arra, miképpen „hálogat” az ember fia azzal, aki éppen csak „szőrt gyűjtni” indul minden hátsó gondolat nélkül.
Kedves Útitárs, ugye nem fáradt el, velünk tart visszafelé is? Mi itt ülünk a szekéren, zenélünk, mesélünk. Hiszen, az emberi lélek lételeme a zene és a mese, csak rajtunk múlik, hogy játsszuk, és hogy meséljük magunknak.
Az 1997-ben alakult, és az utóbbi években moldvai és felcsíki táncházaira nagy hangsúlyt fektető Kákics Együttes hívja apró barátait táncra és egy kis játékra.
Az egyszerű tánclépések elsajátítása mellett, a dalokból az is kiderül, hogy mitől véres a gólya lába, mit kap az, aki elvesztette zsebkendőjét, és mi történik ott messze, túl a vízen.
A játékok közepette az egyszerű körtáncok helyszínei a hangszerek és a gyerekek fantáziájának segítségével átalakulnak mesebeli helyszínekké. Nevetve húzzák ki a kútból a „bajbajutottat”, majd kiskertünket beültetjük rózsával, szegfűvel és rezedával, és mindezt a vásárban meg is kaphatjuk egy kis versenyfutásért cserébe.
A moldvai, felcsíki, dél-alföldi, dunántúli táncokat Gula Miklós vagy Bodó Bán Enikő tanítja. A közismert táncok mellett elfeledett, régi táncokat, játékokat hozott tarsolyában. Abban a tarsolyban, melyben mindig akad néhány maskara, csizma, de még hétmérföldjáróból is!
Akinek kedve van, az ellátogathat Miklóssal a Döbrögi Vásárba megkeresni az elveszett libáját. Az ügyesebbek még kalapot is kapnak a fejükre, a kezükbe meg botot, hogy kedvükre terelhessék a jószágot. A seprűjáték, kalapjáték után nem csak ismert és kevésbé ismert dalokat tanulunk meg, hanem elsajátíthatjuk a csujogatás tudományát, úgy igazán felnőttek módjára.
„Aki nem tud táncolni, Menjen haza aludni, Lám én tudok táncolni, Itt maradok mulatni”
és az itt maradtak nem csalatkoznak: az érdekes hangszereket megcsodálhatják a kicsik egészen közelről. Közben azt is megtudhatják, hogy miért nevezik a gyimesi ütőgardont „csipi-sütinek”? Milyen állatot utánoz a nyenyere és a pásztorok bőrdudája? Miért koboz a koboz? Mitől dörmög a moldvai sültü és a kaval és miért költözött bele a tücsök a hegedűbe?
Akinek pedig csak a lába fáradt el, a keze nem, az hímezhet, horgolhat, és ha van kemence, megsütheti magának a kenyérlángosát. Mégpedig olyan formában, amilyenre kívánja azt alakítani. Kinek a madár esik jól, kinek a malacka. Egyen hát ki, mit szeret!
Ha mindenki jól kitáncolta magát, muzsikált, evett, jóllakott, hát menjen Isten hírével!
Aztán legközelebb kipihenten, újra eljöhessen, mert a vígság folytatódik!